'It's not the painting that is Catholic or Protestant,' he said, 'but the people who look at it, and what they expect to see. A painting in a church is like a candle in a dark room - we use it to see better. It is the bridge between ourselves and God. But it is not a Protestant candle or a Catholic candle. It is simply a candle.'

Tépelődtem egy sort azon, hogy egyáltalán írjak-e erről a regényről, hiszen már annyit áradoztam róla: feltettem belőle az egyik kedvenc részemet, javasoltam az évtized könyvei közé és a Veszíts el egy könyvet! játékon is ezt ajánlottam - és ezek még csak a blogos garázdálkodásaim voltak. Azonban két kedves molyos-blogos kolléga tegnapi biztatásán felbuzdulva úgy döntöttem, hogy mégis megpróbálok valamit elmondani erről a regényről, ami eddig még nem hangzott el - már ha lehetséges ilyesmi egy ennyire ismert szöveg kapcsán.

Azt hiszem, Tracy Chevalier Leány gyöngy fülbevalóval című regényének tartalmát különösebben nem szükséges részleteznem, hiszen rengetegen írtak már a könyvről - nagyon helyesen -, és a film is eléggé ismert. Én is legalább háromszor olvastam már a könyvet, a filmet pedig ki tudja, hányszor láttam. Sokszor próbáltam magamnak megfogalmazni, hogy mit szeretek annyira ebben a történetben (Vermeeren kívül, aki a regény elolvasása után kedvenc festőmmé lépett elő), és azt hiszem, végre rájöttem. Visszatekintve végig ekörül tapogatóztam, de pár hete - amikor az egyik szemináriumomra esszét írtam a regényről -, rájöttem: azt szeretem olyan nagyon, ahogyan a szöveg olvasása közben látok.

Mikor történt meg veletek utoljára, hogy először láttatok valamit? Úgy igazán, rácsodálkozva az elétek táruló képre? Be kell vallanom, hogy velem nem gyakran esik meg ilyesmi - néha olyan érzésem van, mintha mindent rögtön másodszor látnék, ami nem is csoda, hiszen állandóan képekkel vagyunk körülvéve. Amikor azonban a Leány gyöngy fülbevalóvalt olvasom és Griet szemén keresztül látom a világot, olyan dolgokat veszek észre - vagyis olyan dolgokat vetet észre velem a szöveg -, amikre egyébként aligha figyelnék oda. Vermeer festészete is ilyen: leggyakrabban olyan mindennapi tevékenységek közben festi meg modelljeit, amelyekben első ránézésre semmi különös nincs - egy ablakon kinéző lány, egy tejet öntő szolgáló, egy gyöngysort próbáló nő. És mégis, ha jobban megnézzük, ott van a varázslat mindegyik képen: a gyöngyön megcsillanó fény játéka, a falon körbefutó csempesor, egy szög a falban. Ez általában mind-mind elkerülhetné a figyelmemet, de Vermeer festményein épp ezek a csodálatosak.

Emlékeztek arra a jelenetre a regényből, amikor Vermeer a camera obscura működését magyarázza Grietnek? Azt hiszem, a szöveg éppen így működik: azt mutatja meg, ami egyébként is ott van, látható - de valahogy mégis több. Griet, a narrátor élő camera obscuraként működik: az ő szemein - és elbeszélésén keresztül - valahogy többet láttam meg a képeken, rá tudtam csodálkozni a mindennapi jelenetekre, és felismertem, hogy tényleg nem fehérek a felhők... remélem, soha nem fogom elfelejteni, amit Griettől tanultam.

Úgy érzem, még mindig nem sikerült igazán jól elmondanom, mit is jelent nekem ez a regény, hogy miért olyan nagyszerű, szóval mindenki szépen olvassa el magának, nézze meg a filmet, és vegyen otthonra Vermeer képeket, ha megteheti (és mindenképpen hívjon el képnézőbe).

Ha egynél többször jártál már a blogomon, akkor tudhatod, hogy mostanság a Veszíts el egy könyvet! játék a szívem közepén tanyázik. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy még egyszer nagyon megköszönjem, hogy részt vehettem benne, és írhattam egy ajánlót egyik leghatalmasabb kedvencemről, Tracy Chavelier Leány gyöngy fülbevalóval című regényéről, amit most te is megnyerhetsz egy elolvasásra és elvesztésre, főleg, ha helyesen válaszolsz az ajánló végén olvasható elképesztően furmányos és agyfacsaró kérdésre. Sok szerencsét!

(Eredeti bejegyzés: http://blog.justhvk.hu/?p=2697)

Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval

- Milyen színűek azok a felhők?
- Milyenek? Hát fehérek, uram.
- Csakugyan?

Szerinted milyen színűek a felhők? Bevallom, én nagyon sokáig meg voltam győződve arról, hogy fehérek – egészen addig, amíg nem olvastam Tracy Chevalier szépséges regényét Johannes Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című képéről. Aztán összetalálkoztam ezzel a könyvvel, ami teljesen magába szippantott és azóta nem győzöm a felhőket bámulni. Kiderült, hogy egyáltalán nem fehérek.

Azt is bevallom, hogy a regény előtt magáról Vermeerről sem tudtam sokat, azonban Chevalier arról is meggyőzött, milyen fantasztikus festő is volt a németalföldi mester, és mennyire különlegesen látta a világot. A Leány gyöngy fülbevalóval nem életrajzi regény: Tracy Chevalier azt csinálja benne, amihez a legjobban ért – azaz történetet sző egy műalkotás köré. Elképzeli, ki lehet a portrén szereplő titokzatos lány, és mi indíthatta Vermeert a kép megfestésére. A regénnyel bepillanthatunk a 17. századi mester életébe – ahogy azt az írónő elképzeli – és a kis szolgálólány, Griet, történeteiből megtudhatjuk, hogyan is látta a mester a világot – mindezt pedig gyönyörűen megvilágítva és finom színekkel megfestve, Vermeer stílusában.

Engem teljesen magával ragadott a történet, többször is olvastam már az első találkozásunk óta, és időnként „csak úgy” előveszem, és elmerülök a kedvenc részeimben.

- Nos, milyen színűnek látja most a felhőket?
- Egy kis kék is van bennük – mondtam, miután néhány pillanatig nézegettem őket. – És sárga is. Sőt, még zöld is! – Olyan izgatott lettem attól, hogy majdnem eltaláltam! Egész életemben néztem a felhőket, de úgy éreztem, hogy csak ebben a pillanatban láttam meg őket.

Ha meg szeretnéd nyerni a könyv első elveszítésének lehetőségét, válaszolj az alábbi kérdésre. A határidő a mai naptól számított egy hét, a válaszokat a konyvtar@justhvk.hu címre küldhetitek. A 2010. március 25-én éjfélig beérkező helyes válaszadók egyikének rövidesen postázzuk a fenti könyvet, melyet a Könyvellátó.hu ajánlott fel elvesztésre! Kérésünk: ha elolvastad, veszítsd el te is, a könyvről alkotott véleményedet pedig oszd meg velünk a könyv adatlapján. Érdemes lesz pályázni, hiszen az utolsó ajánló után az összes helyes választ beküldők között kisorsolunk majd egy közel 30.000 forint értékű, művészeti albumokat tartalmazó könyvcsomagot is, melyet a Gondolat Kiadó ajánlott fel.

Bridge kérdése: Melyik az, a mai Hollandia területén fekvő város, ahol a történet játszódik és amelynek látképét Vermeer is megfestette?

Nővérével ellentétben egyik előadó sem bűvölte el. És apjával ellentétben nem volt elégedett csupán amiatt, hogy a körülötte ülők boldogok. Jem arra számított, hogy minden újdonságon meg fog lepődni. A bűvészeken, akik úgy hajigálták fel és le égő fáklyáikat, hogy nem perzselték meg magukat; az összeadni és kivonni tudó disznón; a lovon, amely ügyesen felforralt egy kanna vizet és teát ivott; Miss Laura Devine-on és pörgő alsószoknyáin; a két kötéltáncoson, akik a magasban kifeszített kötélen asztal mellett ülve ettek; az akrobatán, aki két lovon állt egyszerre, s mialatt körülgalloppozta velük a porondot, felhajtott egy üveg bort - ezek a mutatványok annyira távol álltak a való élettől.

Az Ártatlanok Tracy Chevalier legutolsó magyarul (meg úgy egyáltalán) megjelent regénye, amihez az inspirációt egy William Blake-kiállítás adta még 2001-ben, amikor is Chevalier saját bevallása szerint arra a következtetésre jutott, hogy Blkae vagy bolond volt vagy drogos, esetleg mindkettő. Mindesetre egy Blake-es jegyzetfüzet megvásárlása után TC el is döntötte, hogy majd abba majd jól beleírja a Blake-ről szóló regényét, amire két évvel később került sor. Ez lett az Ártatlanok. Chevalier maga írja a honlapján, hogy miután egy évig kutatta Blake-et, nem érezte úgy, hogy bármennyivel is közelebb került volna a megértéséhez, és talán azért is van, hogy maga a művész nem igazán központi szereplő ebben a regényben. Az Ártatlanok  sokkal inkább a dorseti Kellaway család története, akik egyik fiuk halála után Londonba költöznek. Az apa, aki Windsor-székeket készít, hamarosan munkát kap Astley cirkuszában, a gyerekek, Maisie és Jem pedig összebarátkoznak a tősgyökeres londoni Maggie-vel, aki mindenkiről tud mindent és kiválóan eligazodik a nagyvárosi forgatagban. Kellawayék lambethi szomszédja pedig ki más lenne, mint a költő William Blake, aki igencsak rejtélyes figura: nem sok derül ki róla azon kívül, hogy nyomdász, támogatja a francia forradalmat, halott öccsével cseveg és egyéb különc dolgokat művel. A gyerekek érdeklődését rögtön felkelti az érdekes figura, aki meghallgatja a véleményüket és izgalmas kérdéseket tesz fel (valamint a nyári lakban hettyenpittyel a feleségével), és időnként a nyomába is szegődnek Lambeth utcáin. Mindeközben Maisie beleszeret a cirkuszigazgató Astley fiába, Johnba, és sajnos szerelme idővel viszonzásra is talál...

Igazából nem is Blake volt a fontos figura ebben a regényben, hanem a Songs of Experience című kötete, ez volt a soundtrackje a szereplők ártatlanságből tapasztalás felé tartó útjának, és emiatt nem is igazán láttam azt, hogy Blake a maga valójában megjelent volna ebben a regényben. Úgy értem, Vermeerről talán még kevesebbet tudunk, viszont őt sokkal valóságosabb karakternek éreztem a Leány gyöngy fülbevalóvalban, mint itt a költőt. Maga a regény jó volt, jó volt, de egy Chevalier-től valahogy sokkal többet várnék, remélem a következő regény nagyobb hatással lesz rám. (Csak zárójelben: annak a brit megjelenése 2009. augusztus végére várható. Szurk, szurk.)

Isabelle volt a neve, és kisleány korában olyan röpke pillanat alatt megváltozott a haja színe, mint ahogy egy madár füttyent a párjának.
Ezen a nyáron l'Aigle herceg elhozatta Párizsból a Szűz és a Gyermek szobrát, amelyet a templomajtó feletti fülkébe szántak, s hozzá még egy vödör festéket is. A faluban nagy ünnepséget csaptak a szobor elhelyezésének napján. Isabelle a létra alatt üldögélve nézegette Jean Tournier-t, aki a tiszta éjszakai ég sötétkék színére festette a fülke falát. Amikor befejezte, a nap épp kibújt felhőtakarója mögül, s olyan csodásan felragyogtatta a kék színt, hogy Isabelle tarkóján összekulcsolt kézzel bámult föl rá és csodálta. Amikor pedig a nap sugara megérintette a haját, rézvörös dicsfénnyel vonta be, amely akkor is ottmaradt, amikor a nap már odébb vándorolt. Ezen a napon Isabelle-t - Szűz Máriának köszönhetően - elnevezték La Rousse-nak, Vörös Nőnek.

A kék szűz Tracy Chevalier első regénye, de a legtöbb Chevalier-ra jellemző motívum már megvan benne: a "főszereplő" és összekötő szál jelen esetben a kék szín, annak is egy különleges árnyalata, amit a csodálatos lapis lazuliból állítanak elő, és amit régen főként csak Mária ruhájának megfestéséhez használtak. Ez kapcsolja össze a két női főhőst, a francia vallásháborúk idején élő Isabelle-t és huszadik századi rokonát, az amerikai Ellát, aki férje munkája miatt Franciaországba költözik, és ha már ott van, családfa-kutatásba fog. Megnehezíti azonban a dolgát, hogy a kisváros lakói nem fogadják éppen túl barátságosan, és ha ez nem lenne elég, még furcsa rémálmok is kezdik gyötörni, amiknek a főszereplője mi lenne más, mint a különös kék szín. Ella azonban nem adja fel,  minden követ megmozgat, hogy kinyomozza családja eredetét, amiben a rendkívül jóképű könyvtáros, Jean-Paul és egy újonnan szerzett levéltáros barátnő is segítségére vannak.

Ella történetével párhuzamosan fut Isabelle meséje, akit gyermekkora óta csúfoltak vörös haja miatt, és mert "tudott valamit": az anyja bába volt, és ő is részesült ebben a tudományban. És persze ha egy nő ilyen dolgokat tud, az csakis gyanús lehet, főleg, ha istentelen hajszíne van. Így aztán Isabelle mindent elkövet, hogy a lánya, Marie, már ne szenvedjen emiatt, de nem sokat tehet: haj ide vagy oda, a gyerek is különleges tudással rendelkezik. A tudás pedig veszélyes, mint tudjuk. Ha pedig nők tudnak valamit... nos, arra jobb nem is gondolni. Marie és Isabelle története az, amelyre Ella (egyébként szintén "sage femme": szülésznő) rábukkan. Az ő történetüket kell helyre tennie Ellának, hogy mindannyian békére leljenek - ez persze nem vihető végbe áldozatok nélkül.

Valóban megvan ebben a regényben minden, amit Chevalier általában fel szokott vonultatni, és nem is csalódtam benne, ugyanolyan lélegzetvisszafojtva olvastam, mint eddig minden más regényét (és még mindig megdöbbenek, milyen kegyetlen dolgokról ír szemrebbenés nélkül, amelyek valószínűleg tényleg így mehettek akkoriban, csak furcsa a sok szépség mellett). Néhol kicsit ugyan zavarosnak találtam egy-két pontot, de lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé. Chevalier itt is tocsog a boldogtalanságban, mint rendesen, de ami egészen megdöbbentett, hogy itt valami happy end-szerűség volt kialakulóban a könyv vége felé. Még ilyet! Ms Chevalier, hát maga ilyet nem szokott! :) (Nem mintha bánnám egyébként, csak tényleg furcsa volt.)

Senkinek nem merem elárulni, nehogy felségárulással vádoljanak, de amióta megtudtam, hogy meghalt a királynő, rettentő izgatott vagyok. Az újév óta érzett unalom tovatűnt, és most azon kell igyekeznem, hogy megfelelő higgadtságot mutassak. A századforduló mindössze a számjegyek cseréjét jelentette, most azonban valódi változás áll be az uralkodásban, és nem tehetek róla, de azt hiszem, Edward sokkal jobban képvisel majd bennünket, mint az anyja.

Tracy Chevalier azóta nagy szerelmem, hogy olvastam a Leány göngy fülbevalóvalt. (Ez tavaly történt, szóval nem hosszú még a románc, de annál hevesebb.) Úgy látszik, más is hasonlóan érezhet iránta, mert a könyvtárban a Hulló angyalok volt tőle az egyetlen olyan elérhető kötet, amit még nem olvastam, a többit mindet kivették. Nem is csodálom. A Hulló angyalok az Edward-kori Angliában játszódik, nagyrészt egy temetőben. Két, középosztálybeli, de mégis nagyon különböző családból származó kislány, Maud és Lavinia barátságával kezdődik a történet, ami az ominózus sírkertben köttetik. Edward haláláig, 1910-ig követhetjük a lányok és családjaik sorsát, amelyben központi szerepet játszik a halál és a gyász, meg persze a temető. Emellett feltűnik még a korban kibontakozó szüfrazsettmozgalom is, amelyről még feminista létemre is el kell ismernem, hogy nem csak pozitív eredményeket ért el, ám kétségkívül fontos és nagyhatású mozgalom volt, és minden tiszteletem a résztvevőké.

Kicsit furcsának találtam, hogy ebben a regényében Chevalier nem valamilyen műalkotást járt körül, de a későbbiekben arra az álláspontra helyezekedtem, hogy ez egyáltalán nem ártott a regénynek. A narráció itt is hasonló, mint A hölgy és az egyszarvúban: a cselekményt a különböző szereplők felváltva mesélik el, és szerettem ezt a sokféle hangot, emellett itt is nagyon jók voltak a képek, amiket Chevalier használt. Nálam már a témaválasztás is pirospontot ért, mert a Viktoriánus-Edward-kori időszak nagyon érdekel. Szóval, bár nem múlja fölül a Leány...-t, de második helyen végez nálam a Chevalier-regények népszerűségi listáján.

A fordítás szuper lett volna, ha nem kerülnek bele ilyenek:
"Olykor csak beszélgettünk, de többnyire csak ültünk és obszerváltunk." (Komolyan? De jó!)
"Igen, a processzióban leszek, de másutt is szükség lesz a jelenlétemre." (Nahát, azt hittem pedig, hogy csak menetelni tetszik.)
Ezeket komolyan nem értettem (mármint a szavakat igen, csak azt nem, hogy miért így kerültek a szövegbe), főleg, mikor a fordító egy rakás lábjegyzetet pakolt a regénybe - eléggé el nem ítélhető módon, hiszen nem biztos, hogy mindenki tudja például, mi az a Whitechapel.

Szerettel ajánlom Tracy Chevalier hivatalos oldalát, ahol többek között meg lehet kukkantani, hogy mit olvas éppen. És lehet neki emilt is írni...