‘Who’s there?’ he called. He waited for several moments, and then called a little louder, ‘Do you need help?’ There was no reply. William climbed over the tree. He lost his footing on the icy bark and fell, landing heavily on his hands and knees.
‘Kill me, why don’t you?’ a voice said, weak with pain and despair. ‘Land on top of me and finish the job. What is one hob more or less?’
The voice trailed away into a low moan. Startled, and more than a little alarmed, William scrambled to his feet and stared around. There was a movement in the grass by his feet. He leaned down to take a closer look. The first thing he saw was a pair of large green eyes, flecked through with splinters of gold. The eyes stared back at him warily. Then he saw a small, pointed face, the skin as brown as a beechnut, pointed ears that ended in tufts of reddish brown hair and a small, thin body no bigger than a cat. A long, thin tail curled and uncurled around the body.

1347. telén járunk. Will tizennégy éves, és a Crowfield apátságban él és dolgozik, miután az egész családja meghalt egy tűzesetben. Egy nap, miközben tűzifát gyűjt az erdőben, Will furcsa nyöszörgésre lesz figyelmes: egy csapdában egy addig soha nem látott, sérült jószágot talál, amit visszavisz az apátságba, hátha a hajlott hátú Snail (Csiga) testvér tud segíteni az állatkán - amiről kiderül, hogy nem is állatka, hanem hob, azaz a tündérfélék egy fajtája.

Ám nem a hob az egyetlen látogató Crowfieldben. Néhány napon belül különös vendégek érkeznek a szörnyű titkot rejtegető Bone úrfi és nyomasztó megjelenésű szolgája, Shadlok személyében, akik busás ajándékok fejében határozatlan ideig és céllal az apátságban szándékoznak időzni... Mindeközben pedig Will fülébe eljut a szóbeszéd, hogy a szerzetesek egyszer, régen egy halott angyalt találtak az erdőben. No de hogy létezik, hogy egy angyal csak úgy meghal? És ha mégis így van, hová temették? És miért éppen most kezd érdekelni valakit ez a régi történet? Megannyi rejtély...

Mikor olvasni kezdtem ezt a könyvet, Zenkával megbeszéltük, hogy a fantasy nem igazán a szívem közepe, és nem is voltak nagy elvárásaim, de Zenka, aki annyival bölcsebb nálam, már akkor tudta, hogy jó lesz ez, és igaza lett. Pat Walsh abban a pillanatban megnyert magának, amikor színre léptette a hobot (ami pedig a 2. oldalon megtörténik), hiszen ettől aranyosabb állatkával még nem sokszor találkoztam, olyannal meg főleg nem, akinek ilyen jó szövege lenne. De az összes karakter nagyon jól el van találva, különösen Will, a gyógyító Brother Snail (Csiga testvér) és Shadlok, Bone úr szolgája.

A baljós hidegség végig megüli a történetet, ami jól jött, hiszen a legmelegebb időszakban olvastam, viszont remek humoros részek is vannak benne, amelyek leginkább a hob barátomnak, és az apátság egyszemű szakácsának, a katona voltát elfeledni nem tudó Martin testvérnek köszönhetőek. Willben pedig egy okos, tiszta szívű (de nem naiv!) és nagyon szerethető főhősre leltem, a Crowfield Curse-ben pedig egy abszolút tökéletes ifjúsági regényre. Nem hiába régész Pat Walsh, az apátság leírása hidegrázósan tökéletes, a cselekmény tempós, de van idő szemlélődni, a felvetett kérdések pedig igazán érdekesek.

És hogy lássátok, mennyire nagyszerűek ezek a Crowfieldiek: Snail testvér blogot ír arról, hogyan tengetik a napjaikat az apátságban a hobbal, aki úgy látszik, hosszú távra rendezkedett be. Megtudhatjuk, mire jók a lyukas kövek és azt is, hogyan kell Szent Bertalan napjára mézeskalácsot készíteni. Nagyon jó, nézzétek meg.