2010. jún. 26. 11:53 - írta BridgeOlvas

Orwell: 1984But actually, he thought as he re-adjusted the Ministry of Plenty's figures, it was not even forgery. It was merely the substitution of one piece of nonsense for another. Most of the material that you were dealing with had no connexion with anything in the real world, not even the kind of connexion that is contained in a direct lie. Statistics were just as much a fantasy in their original version as in their rectified version. A great deal of the time you were expected to make them up out of your head.

Nem hiszem, hogy George Orwell Nineteen Eighty-Four című regényét különösebben be kellene mutatni bárkinek is, aki ide téved: ha valaki nem is olvasta magát a regényt, akkor is tudja vagy tudni véli, hogy miről szól, hiszen maga a cím és néhány, a regényből vett fogalom - például a Nagy Testvér - már a mindennapi kultúra része lett. Ebben a boldog tudatban leledzve úgy voltam vele, hogy az 1984 úgyis az a regény, amit mindenki elolvas élete során legalább egyszer, így majd biztosan én is, de a történet ismeretében azt gondoltam, voltaképpen nem kell azt siettetni. Meggyőződésem, hogy minden könyvnek megvan a maga ideje, amikor a legjobb azt olvasni, és a legtöbbet lehet kinyerni az olvasmányból - nem vagyok biztos benne, hogy ez nekem most jött el, de a kötelező olvasmányok listáját összeállító tanárom szerint meg igen - és tippeljetek, ki az erősebb?

Mivel aki az 1984-ről szeretne olvasni egy igazán jó összefoglalót, az úgysem engem keres meg elsőnek, így a regény tartalmáról csak nagyon röviden írnék (meg különben is ismeritek már). Történetünk egy totalitárius államban játszódik 1984-ben (bár ez nem biztos), amikor is a világot három nagyhatalom uralja, amelyek 2:1 felosztásban állandóan háborúban állnak egymással. Ebben a világban nincs magánélet, az emberek minden pillanatban megfigyelés alatt állnak, az élet minden másodperce meg van szervezve, és az állam éppen azon dolgozik, hogy még annak a lehetőségét is kizárja, hogy az emberek olyan dolgokra gondoljanak, amikre nem szabad. Hősünk Winston Smith, az Igazság-minisztérium (Minigaz) munkatársa, aki a múlt korrigálásával foglalkozik, és akinek renitens gondolatai támadnak, röviden: mi van, ha nem volt mindig úgy, ahogy most van? Mi van, ha lehet másképp is?

Éppen azért, mert ezt a regényt szinte mindenki ismeri, majdhogynem lehetetlen bármi újat is mondani róla - de olvasás közben nemcsak ezzel szembesültem, hanem azzal is, hogy olvasni is nehéz, ugyanennél az oknál fogva. Tudtam, hogy ez egy olyan szöveg, amin majd meg fogok döbbenni, el fogok borzadni, össze fogok törni, meg fogok világosodni - valamelyik vagy mind a felsoroltak közül be fog következni. És vártam. És vártam, és olvastam, és annyira figyeltem, hogy mikor fogok összeborzadni és sírva kiszaladni a szobából, hogy elfelejtettem sokkot kapni. A regénynek annyi előemésztett verziójával találkoztam korábban, a totális államról és a magánszféra inváziójáról annyit láttam, hallottam és olvastam már, hogy nekem szinte már nem is kellett rajta emészteni semmit.

Azért nem mondom, hogy nem rázott meg a regény. Nagyon is megrázott, leginkább a vége, amiről nem tudtam addig semmit. Valóban borzalmasan voltak Winston szenvedései az átnevelés során, szörnyű volt a 101. szoba, de az volt a legszörnyebb, ami utána jött. Az az utolsó néhány oldal, amikor kiderül, hogy Winston tévedett: az a néhány köbcenti a koponyádban nem a tiéd. Egyáltalán nem a tiéd. És ez az igazán rémisztő a dologban.

Halogattam ennek a bejegyzésnek a megírását már egy ideje, és kiderült, volt értelme a dolognak, ugyanis a napokban láttam Terry Gilliam Brazil című filmjét, ami az 1984 világához hasonló (de sokkal komikusabb és bizarrabb) környezetben játszódik. Gilliam fő inspirációja Orwell regénye volt (amit a rendező bevallottan nem olvasott, legalábbis a film készítésekor ez volt a helyzet). Bár egyáltalán nem szeretem ezt az utópia-disztópia témát, és Gilliam fantáziavilága sem áll hozzám közel, a Brazilt mégis imádtam, hiszen egy piszok jól sikerült film, és főleg azért, mert eszerint az a néhány köbcenti mégis a tiéd. A történtek ismeretében sovány vigasz, de legalább van valami.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

Könyvtárból , Férfi író , Fiction , 2010-ben olvastam

Címkék

angolul , brit , Orwell , regény

Eddig 3 komment érkezett ()

Írj a margóra

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.