A FRANCBA. Hazasétáltam, és igyekeztem arra koncentrálni, hogy két lábam van hozzá. Megfogadtam, hogy ezentúl minden áldott nap legalább egy órán át örülök, hogy két lábam van. Elhatároztam, büntiből ötvenszer le kell írnom:
1. Nem lesz semmi baj.    2. Nem lesz semmi baj.
...

Korábban már említettem, hogy amikor 2003-ben nagyot robbant Rácz Zsuzsa első regénye, az Állítsátok meg Terézanyut!, mindenféle előítéletekről fűtve nem voltam hajlandó elolvasni, simán elkönyveltem magamban Bridget Jones wannabe-ként, és jó ideig ennyiben is maradt a dolog. Időközben aztán véleményformáló erejű emberek (konkrétan az egyik tanáromra gondolok leginkább) rámutattak arra, hogy Terézanyu nem BJ-utánzat, sőt, sok tekintetben más megközelítést igényel, mint Helen Fielding könyve. Szóval tervezgettem már én egy ideje, hogy betömöm a Terézanyu alakú likat a műveltségemben, és erre jó apropót adott a múltkori beszélgetés Rácz Zsuzsával, amiről korábban már írtam.

Igaz, először a második részt olvastam, valamint láttam azt a borzalmas filmet is, aminek szerintem összesen két jó pillanata van, mindenesetre így legalább volt valamilyen képem Kéki Katáról. Rácz Zsuzsa mondta egyszer, hogy azért írta az Állítsátok meg Terézanyut!, mert éppen nem volt se munkája, se pasija - hasonló a helyzet Kéki Katával is a regény kezdetén (meg néhány részt kivéve úgy végig). Évekig a rádióban dolgozott, most tréner (ha szerencséje van, az országút királyait okítja hatékonyabb kommunikációra), és nagy erőkkel próbál kezdeni valamit az életével a Nagy Magyar Valóság kellős közepin. Ez azért nagy pofon Bridget Jones után, akinek persze szintén megvan a maga baja, de: egyedül lakik a saját lakásában, van munkája, még ha sz@r is néha, nem okoz neki gondot, hogy elmenjen vásárolni, ha maga alatt van, gyakran eljár szórakozni a barátaival, ilyesmi. Ezzel szemben Kata - elméletileg ugyanabban a helyzetben, mint brit kollégája - egy másfél szobás lakásban csövezik az öccsével és az öcsi barátnőjével, próbál valamilyen munkát találni a korporét pokolban, és nagy nap, amikor kétféle sajtot vehet a boltban. És ő még jó helyzetben is van. Durva ezzel szembesülni, amikor a Bridget Jones-féle viszonyokra számítunk, még akkor is, ha itt élünk. Legalábbis nekem az volt, és nem azért, mert gondtalanul élek. A legkevésbé sem - viszont a Terézanyu egyből besoroltatott a chick-lit kategóriába, és az az én fejemben legalábbis annyira egybeolvad az angolszász kultúrával és viszonyokkal, hogy mellbevágó volt, amikor szembesültem a valósággal. Pedig ebben élek, mondom. És mégis.

De ami nagyon jó, hogy a döbbenetemmel együtt - és a sok szomorú téma ellenére - rengeteget nevettem a könyvön, ami leginkább Kata öniróniájának köszönhető. Akármilyen hülye helyzetbe kerül, mindig tud nevetni magán - hülye helyzetek pedig vannak dögivel. Bár bevallom, ezzel együtt kevésbé szerettem ezt a regényt, mint a folytatását, a Nesze Neked Terézanyut - hiába, a második kötet már jóval érettebb, bölcsebb, profibban megírt -, mert annyira széttöredezett, nem látszik, hogy menne valahová, és számomra Kata is kevésbé volt szerethető karakter, mint 2009-es énje. (Bár arra is rá kellett jönnöm, sok dolgot azért nem szeretek benne, mert magamban se szeretem.) Mindenesetre nagyon jó, hogy van ez a könyv, szerencse, hogy Rácz Zsuzsa éppen annyira ráért néhány éve, mert most pár nagy felismeréssel szegényebb lennék.