Egy fiatal tudomány - nem is oly rég - azt a meglehetősen kétélű igényt támasztotta, hogy kézírásból többet olvasson ki, mint amennyi a szöveg írójának szándékában állhatott. Ez a lehetőség egyeseket egyenesen elbűvölt, mások egyfajta társasjátékot láttak a kézírás elemzésében, megint mások, a "felvilágosultak" ezt a tevékenységet a kártyavetéssel, a csillag- és tenyérjóslással minősítették azonosnak. Mióta azonban egyetemeken is tanítják a grafológiát, a kételkedők is óvatosabban ítélkeznek.

Még múlt év végén kezdtem el olvasni Az aláírás grafológiáját, ugyanis lelkifurdaltam, hogy milyen régen foglalkoztam már a témával, pedig... A jelek szerint azonban rendkívül jól tűröm a furdalást, ugyanis sikerült egészen mostanáig elhúznom az egyébként nyúlfarknyi (155 oldal tartalom- és irodalomjegyzékkel együtt) könyv olvasását, és valószínűleg a szégyen gyorsította fel befejezést is. Komolyan, rosszul vagyok magamtól ilyenkor.

De valószínűleg a lelki életem keveseket érdekel, szóval talán rátérnék magára a könyvre. Dr. Albert Langet nem ismerem, de azt még az ovisok is tudják, hogy a svájci Alfons Lüke nagy névnek számít a grafológia történetében. Kettejük együttműködéséből született meg ez a könyv, ami kifejezetten arról szól, mit állapíthatunk meg, ha csak egy aláírás van előttünk és nem teljes kézírás. Az első rész általános írástulajdonságokat mutat be, majd az aláírások természetéről olvashatunk, gyakorlati példákon szemléltetve. Ez mind nagyon érdekes, de szerintem teljesen ellentmondásos, hiszen nem grafológus szakképesítésű olvasókhoz szól, ellenben amikor már az aláírásokat elemezgeti, olyan következtetéseket von le, amelyeknek az útját a laikus nem tudja végigkövetni, csak rácsodálkozik a végeredményre - ezért lenne érdemes ráírni a könyvre, mint ahogy a kaszkadőrmutatványoknál elmondják, hogy otthon azért ne próbálják ki. Ugyanis a kézíráselemzéshez is - mint minden máshoz - kontextusban kell gondolkodnunk, aláírást önmagában csak a nagyon profik elemezhetnek felelősségteljesen (már ha egyáltalán). Szóval ha valaki a könyv olvasása után megállapítja a szomszéd néniről, hogy kínozza a kanárit, vagy a főnökéről, hogy egy állat, azért fontolja meg még egyszer, mielőtt rágalmazási perbe keveredne...

A kötet utolsó két nagy fejezetében híres emberek aláírásainak elemzését találjuk, számomra ez volt a legérdekesebb rész, de közben azon gondolkodtam, hogy ez meg azért furcsa, mert ha már ismerem valakinek a személyiségét, akkor nem nehéz ugyanarra rájönni a kézírásából... Viszont ha meg visszafelé gondolkodunk, akkor ez jó kis igazolást szolgáltathat a grafológiában kételkedőknek. Egyébiránt neves magyar emberek aláírásai is megtalálhatóak a könyvben - gondolom, a hazai közönség megnyerése érdekében -, ezt a fejezetet W. Barna Erika követte el, akinek a neve érdekes módon a magyar vonatkozású fejezet elején kívül sehol sem szerepel (ennyit a szerzői megbecsülésről), és egy magyar nyelvű szakirodalom-ajánló is figyel a könyv végén.

Attól tartok, a szükségesnél gonoszabb voltam ezzel a szegény kötettel, de akár grafológusként, akár laikusként olvastam, mindig találtam benne valami szerkesztési visszásságot, de ezzel nem a könyvben leírtak igazságtartalmát akarom megkérdőjelezni, hiszen kétségkívül jó szakemberek kezéből került ki a munka. Összességében azonban nálam csak az "egynek jó" kategóriába került be.