2010. jan. 28. 16:58 - írta BridgeOlvas

G. B. Shaw: Pygmalion

Shaw: Pygmalion THE FLOWER GIRL [quite overwhelmed, and looking up at him in mingled wonder and deprecation without daring to raise her head] Ah-ah-ah-ow-ow-ow-oo!    
THE NOTE TAKER [whipping out his book] Heavens! what a sound! [He writes; then holds out the book and reads, reproducing her vowels exactly] Ah-ah-ah-ow-ow-ow-oo!    
THE FLOWER GIRL [tickled by the performance, and laughing in spite of herself] Garn!    120
THE NOTE TAKER. You see this creature with her kerbstone English: the English that will keep her in the gutter to the end of her days. Well, sir, in three months I could pass that girl off as a duchess at an ambassador's garden party. I could even get her a place as lady's maid or shop assistant, which requires better English. Thats the sort of thing I do for commercial millionaires. And on the profits of it I do genuine scientific work in phonetics, and a little as a poet on Miltonic lines.

Valószínűleg nem sokaknak kell bemutatni Shaw Pygmalion című darabját, amelyet, ha színházban nem is láttak, sokan a My Fair Lady alapján ismernek (és amit nemrégiben végre nekem is sikerült megnézni). Bár Higgins professzornak bármikor kiosztottam volna két nagy sallert (egyet azért, mert mindig bunkózott Elizával, a másikat pedig azért, mert nem szeretem a fonetikát), nagyon élveztem a prof és a kis virágoslány osztozkodását, Pinkerton ezredes közreműködésével. Hiába, nekem is gyengéim az "átváltoztatós" történetek... Kíváncsi voltam, a film után milyennek fogom találni magát a színdarabot - nos, legelőször is színesnek, ugyanis végig Audrey Hepburnt és Rex Harrisont láttam magam előtt. De alapjában véve a dialógusok nagyon hasonlóak (szóval ugyanannyira mókásak), bár a zene... a zene nagyon hiányzott. Zene helyett viszont Shaw egy szép hosszú elő- és utószóval kárpótolt: az elősző talán lehetne az alcíme az "Óda a fonetikához", az utószó pedig "Egy kísérlet utóélete, avagy ki mint veti ágyát, úgy arat."  Be kell vallanom, engem nagyon megleptek Shaw befejező szavai: nem egészen olyan véget képzeltem el a történetnek, mint amilyet ő leírt.

Ja, meglepi: a musical egyik dala, Jamie Cullum által újragondolva.

 

Milyen jó, hogy feltalálták az egyetemet, különben még mindig tátongana a műveltségemben egy hatalmas, G.B. Shaw alakú lyuk. Tanultam már róla korábban, de még semmit nem olvastam tőle. A Shaw-hatást külön érdekes ízt adott a darab, ami közvetlenül utána következett az olvasmánylistámon, egy régi nagy kedvenc...

Oscar Wilde: The Importance of Being Earnest (Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember)

Jack.  Gwendolen, it is a terrible thing for a man to find out suddenly that all his life he has been speaking nothing but the truth.  Can you forgive me?
Gwendolen.  I can.  For I feel that you are sure to change.

Oscar Wilde régóta nagy szerelmem, és az Importance of Being Earnest című Wildevígjátékából készült film pedig szintén kedvencem, már számtalanszor láttam. Azt hittem, már a darabot is olvastam korábban (úgy illett volna), de valószínűleg annyira maga alá terített a filmes élmény, hogy megfeledkeztem róla. Most ismételtem az egyetemnek kell köszönetet mondanom, hogy hatalmi szóval rávevett a bunburyzésre - nyilvánvalóan nem bántam meg.

De mi is az a bunburyzés? Világraszóló találmány, amit a két londoni világfi, Algernon 'Algie' Moncrieff és Jack Worthing halált megvető bátorsággal gyakorolnak. Jack bácsinak vidéki háza van, gyámleánnyal, nevelőnővel és mufinnal, Londonban pedig egy kitalált öccse, akihez felutazhat, ha szórakozásra vágyik. Algie ezzel szemben képzeletbeli Bunbury barátja betegágyánál hullatja a könnyeit, ha vidéki életre szomjúhozik. Vígjátékhoz méltóan aztán ebből mindenféle kalamajkák lesznek, szerelem és egyéb katasztrófák, és persze nem hiányozhat az angol irodalom mumusa, a nagynéni sem. És mindez Wilde stílusában: hiába tudom szinte szóról-szóra a darabot, még mindig nagyokat nevetek rajta, hiszen nagyjából minden második mondat egy önmagában idézhető szellemesség vagy bölcsesség - nemhiába volt ez a darab Wilde egyik legnagyobb sikere. (Nálam is: mióta csak először láttam, az uborkás szendvicsről mindig ez jut eszembe.)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

Könyvtárból , Férfi író , Fiction , 2010-ben olvastam

Címkék

angolul , dráma , ír , Shaw , Wilde

Eddig 1 komment érkezett ()

  • 1.  zenka
    2010. 01. 29. 22:43 Válasz erre

    A Pygmalion-t régebben olvastam. Az a baj, hogy konkrétan már nem emlékszem a végére, kitörölte a fejemből a filmes variáció. Na majd utánanézek. Most kedvem támadt meghallgatni a filmzenét is. ( Just you wait Henry Higgins, just you wait!)

Írj a margóra

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.