Whisky is the secret of trouble-free reading. Either that, or Animal Farm must be unusually easy to follow... The only thing that puzzled me was this whole gimmick with the pigs. Pull the other one, mate, I kept saying to myself. I mean, how come the pigs were meant to be so smart, so civilized and urbane? Have you ever seen pigs doing their stuff? I have, and believe me it's a fucking digusting experience. I ckecked out these pigs when I was on a farm making a commercial for a new kind of pork-character rissole. I almost walked off the set when I realized what I'd have to be working with. You should see these hairy-jawed throwbacks, these turd lookalikes, honkig and chomping at the trough. To eat your girlfriend's tail when she isn't looking - that counts as good behaviour, that counts as old-world courtesy, by the standards of the sty. And when I think of what they get up to in the hay even I have to shudder. I tell you, it's no accident that they're called pigs.

Martin Amis Money-ját már vagy két hete befejeztem, és mégis húztam-halasztottam, hogy sort kerítsek a róla szóló blogbejegyzésre, aminek igen egyszerű oka van: annyira furcsa ez a könyv, olyan nehezen találtam rajta fogást még olvasás közben is, hogy erősen kétséges, írás közben könnyebben megtalálom majd a kapaszkodót, de essünk túl rajta.  Nagy várakozásokkal kezdtem neki a regénynek, ugyanis az illető, akinek a szemináriumára olvastam, egyből kijelentette, mennyire sokrétűen zseniális és fantasztikus ez a regény, és én hajlamos vagyok hinni neki. Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak (persze az ámuldozáson kívül), de azért egy kicsit így is sikerült csalódnom rögtön az elején (azért ez szép teljesítmény, ha nincsenek elvárásaid, nem?).

Miről is szól ez a regény? Persze a pénzről, de maga a főszereplő John Self, brit reklámszakember, aki megnyert valami díjat egy kisfilmjével, és most arra készül, hogy filmre vigye az életét. Közben ide-oda ingázik New York és London között, szórja a pénzt és - remélhetőleg - keresi a pénzt, a barátnőjével vitatkozik a pénzről, kézimunkázik, pornót néz, eszik, iszik, alszik, üzletfelekkel találkozik és fogadja Frank The Phone hívásait, aki a jelek szerint mindent tud róla és szívesen is cseveg John viselt dolgairól. Közben Self igyekszik a színészeket is összeszedni az opuszhoz, amely meghozza majd számára a halhatatlanságot, de nincs könnyű dolga: bár a legnagyobb hollywoodi sztárok állnak rendelkezésére, nem igazán lehet velük boldogulni. Lorne Guyland, a főhős apja belekövesedett a hős szerepébe, és ragaszkodik ahhoz, hogy a filmben szereplő összes nővel kufircoljon és minden verekedésben ő nyerjen, az ifjú szépség Butch nem hajlandó házimunkát végezni a filmben és a hőst alakító Spunk Davis nem iszik/drogozik még a filmen sem, bár a másnaposságot hajlandó eljátszani. Ilyesmi szenvedésekkel telik a regény nagy része, de a történések csak másodlagos fontosságúak: hallottam Martin Amisszel egy interjút, amiben azt mondta, hogy ez nem egy plot-novel, hanem voice-novel, tehát az elbeszélő hang az igazán lényeges. John Self egy meglehetősen sajátos nyelvet beszél: bár ő elméletileg egy tökéletesen műveletlen ember, sokszor úgy beszél, ahogy egy hozzá hasonló ember nem beszélhetne és nagyon érdekes a látásmódja: az idézet fent az egyik kedvenc részem volt. (Nem angolosok kedvéért: nem csoda, hogy a disznókat disznóknak hívják, ha megnézzük, hogy viselkednek.) Éppen ez a nyelvezet volt az, ami először csalódást okozott, nem igazán tudtam mit kezdeni vele, de hamar bele lehetett rázódni, és sokszor még élveztem is.

Egy másik dolog, ami nagyon tetszett, az az volt, hogy Martin Amis magát (vagyis saját magának valamiféle idealizált verzióját) is beleírta a könyvbe. Először azt hittem, csak valami cameo szerepe lesz, mint Fowles-nak A francia hadnagy szeretőjében, de nem: Martin marad és összehaverkodik John Selffel, és a végén együtt nézik Károly herceg és Diana esküvőjét... 

Összességében azt mondhatom, hogy sokszor élveztem ezt a regényt, időnként sokkal kevésbé és egyszer-kétszer untam is. Most, hogy egyszer már beszéltünk róla a szemináriumon, sok dolog tisztább lett, de azt hiszem, még legalább egyszer el kellene olvasnom ezt a könyvet ahhoz, hogy leessenek a dolgok. Az első olvasásnak az volt a tanulsága, hogy a Moneyt nem érdemes a sztori miatt olvasni, mert abból kevés van és nem az a lényeg, és tényleg l-a-s-s-a-n kell olvasni (már sajnálom, hogy én ezt a tanácsot nem fogadtam meg). Legközelebb.